A kemény lencsét már csak a lehető legritkább esetben alkalmazzák, ugyanis ezeket valamivel nehezebb megszokni, mint a lágy lencséket. Napjainkban általában olyanoknak írják fel ezt a lencsetípust, akiknek olyan rossz a szeme, hogy lágy lencsével már nem lehet korrigálni a hibát.
Ma már nagyon elterjedt a lágy kontaktlencse. A technológiák és alapanyagok változásai miatt mára már sok féle lágy kontaktlencse kapható. Rugalmas és nagyon sok paraméter alapján gyártják. Fontos, hogy mint a szemüvegvásárlás előtt, úgy a kontaktlencse vásárlás előtt is min. évente ellenőriztessük látásunkat.
A tároló folyadékok ma már minden igényt kielégítenek. fontos azonban hogy a lencse fajtájához megfelelő (Lágy vagy kemény) folyadékot vásároljunk. A lencse tárolására és tisztítására fordítsunk nagy figyelmet, elkerülve ezzel egy esetleges fertőzést.

A napi kontaktlencséket általában olyan viselők használják, akik esetenként hordanak kontaktlencsét. Pl.  Sportoláshoz. Általában 30 db-os kiszerelésben kapható. Viselés után el kell dobni.
A havi kontaktlencsék összességében drágábbak, mint ha éves kontaktlencsét vásárolnánk, azonban ha valami oknál fogva megsérül vagy elveszik, olcsóbb a pótlása. A havi kontaktlencsék 3 vagy 6 db-os kiszerelésben kaphatók.
Az éves kontaktlencsék olcsóbbak, mint ha minden hónapban vásárolnánk kontaktlencsét, azonban sérülés vagy elvesztés estén nagyobb kiadásra kell számtanunk, mint a havi kontaktlencsénél.

 

 

Ha meg szeretné nézni kontaktlencse kínálatunkat, kattintson ide.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.